Pillangó szelep - Folytószelep ház
Feladata
a légtorokban (szívócsőben) létrejövő nyomás szabályozása, amely a motor fordulatszámát határozza meg.
Működési elve
A pillangószelep zárt állásban lecsökkenti a szívócső nyomást (depressziót). Ekkor a motor alapjáraton üzemel, melynek vezérlését szintén egy másik berendezés biztosítja, hiszen a motor leállna, mert nem jut levegő az égéstérbe. A fojtószelep nyitásával a szívócsőnyomás emelkedik, ezáltal nő a motor fordulatszáma is. A depresszió nagysága az áramlási sebességtől függ, ez pedig a motor légelnyelésétől illetve a torok keresztmetszetétől.
Hibajelenség:
Magas fordulatszám, fordulatszám ingadozás, fogyasztás nővekedés.
Alapból a Gázpedál állása 11,5%-on, míg klímánál 12,5% kellene lenni. Ez az érték nálam 15-18% között mozgott, de legtöbbször 16,9 (1350-1400 fpm) úgy hogy a gázpedálhoz nem is nyúltam hozzá, hanem magas alapjáraton járt a kocsi.
Teendők:
Nem kell egyből cserére gondolni, elég egy alapos tiszítás, ha utána is fennáll a hiba akkor egy újratanítással hátha megoldódik, de ha ez sem hozz megfelelő eredményt akkor marad a csere újra, vagy bontottra.
Bontott egység vásárlásánál célszerű előre leegyeztetni hogy mihez kéred és csak az ahhoz valót fogadod el. Sajnos nem egy esetben előfordúl a téves postázás.
Hol is van a motortérben
Érdemes követi a légszűrő házat, mert annak a végén található meg.
Javításhoz szükséges eszközök:
CR-VT30 rövid vagy hosszú mindegy, mivel mindegyikkel eléred a csavarokat, Racsnis kulcs, csavarhúzó
Szerelési folyamat:
Motorház kinyit, Megvárod míg a BSI elmegy aludni, vagyis a mutatók leesnek egy pillanatra a km óránál és a km óra digit kijelzője elalszik.
Ha jóül bírod a meleget - mivel pillangó szelep hibánál a motor magasabb fordulaton forog, mint az kellene, így a motor hőmérséklete közvetlen leállás után magasabb, mint alapból - akkor nekieshetsz egyből, vagy megvárod míg hűl a motor, vagy hideg motornál csinálod meg.
A kiszerelés-takarítás/csere-visszarakás , valemint csere esetén tanítás.
Az egész művelet tokkal vonóval kb. annyi, míg ezt a web oldalt végigolvasod.
Tehát megvolt a BSI alvás.
A pillangó szelehez a légszűrő ház csőve, egy tömlőbilinccsel van rögzítve. Kilazításához egy csavarhuzó szükséges.
A cső oldalán található csővet is le kell húzni. Ehhez csavarhuzóval benyomod a nyillal jelzett sárga rögzítőt és magadfelé - motorhütő - húzod. Lassan kis tekerő mozdúlatokkal, nehogy letörd.
Ha lehúzod a csővet a pillangőszelepről, akkor az NFU motornál a légszürő házzal együtt ki tudod venni.
Bal 0 km, Jobb 255441 km.
Jobb alsó sarokban lévő kábelrögzítőt át kell rakni, mert az újjon nincsen.
3 felfogatási pont van. Kézzel kitapogatható, illeve kettő látszik is, ha megnézed oldalról. Én a két alsóval kezdtem, és a felsőt hagytam a végére, így tudtam fogni, nehogy leessen.
A kép nem pont Peugeot, de a koszosság megmutatás volt a lényeg. Ennél durvábbak is vannak.
Levéve látható mennyi kosz van benne.
Féktisztítóval, benzinnel kitakarítod, csilli-villire. ha további tisztítás szeretnél akkor a műanyag burkolat levétele lehetséges még, de inkább azt hagyd.
így néz ki belűlről. a jobb oldali képen lévő felső 4 sarúhoz ne nyúljál - szerintem
Visszahelyezésnél ügyelj a motornál lévő két pozicionáló csöcsöcskére, hogy abba menjem bele a pillangószelep. 3 csavart visszatekered, kicsit meghúzod , csatit el nefeledd visszarakni - sajnos megtettem első körben, jöttek is a hibakódok és utána újra tanítani kell a pillangószelepet.
Jöhet a légszűrőház visszarakása, tömlőbilincs rögzítése és az oldalsó cső visszapattintása a helyére. Ezzel meg is van a szerelés.
Csere esetén fel is kell tanítani az új Pillangó szelepet.
Kód alapján kérd, melyet pirossal jelöltem
Rendelj magadnak, vagy a szerelő kérd meg hátha add kedvezményt.
UNIX webáruházban 2018.augusztus 22 9:18-kor
Ehhez ha kapsz kedvezményt akkor akár a felére is csökkenhet, attól függ kinek milyen szííííppp a mosolya.
A régi pillangó szelep levétele után egyből rakhatod fel az újjat, melyhez csavarok is járnak a dobozban.
A motorblokk és a pillangó szelep között van egy gumi tömítés, mely az új csomagban nincs benne, ne is keresd. Visszahelyezésnél ügyelj a motornál lévő két pozicionáló csöcsöcskére, hogy abba menjem bele a pillangószelep. 3 csavart visszatekered, kicsit meghúzod, csatit el nefeledd visszarakni. Jöhet a légszűrőház visszarakása, tömlőbilincs rögzítése és az oldalsó cső visszapattintása a helyére. Ezzel meg is van a szerelés.
Feltanítás:
Ha a csatlakozó a helyén van, akkor beülsz a kocsiba.
1. Gyújtást ráadod.
2. Tövig nyomod a gézpedált
3. Lassan elszámolsz 15-ig (egy missziszipi, kettő missziszipi.... tízenőt missziszipi)
4. Gyűjtást leveszed, kulcsot nem kell kivenni. Akku jel sem világíthat!
5. Pedált elengeded
6. Megvárod míg a BSI aludni megy.
7. Inditasz és kiderül sikerűlt-e
Összepakolsz és készen is vagy.
Ha fordulatszám indadozás van, akkor nézd meg megfelelően visszapattant-e a csatlakozó a helyére. Mozgasd meg a csatit.